Aki olvassa ezt a blogot, illetve az Index fórumán a topicot, abban felmerülhet a kérdés, hogy vajon valóban jó-e a tápoldat, a műtrágya? Érdemes-e ilyen termékeket használni, nem sokkal jobb-e, ha kizárólag szerves trágyát használ valaki? De az is jó kérdés lehet, hogy mi a különbség a nagyüzemi termelés és a kis kertben tápoldatozott zöldség között? Erről szól ez a bejegyzés, a különbségről.

Minden bizonnyal (és érthető okokból) sokan kétkedéssel, vagy egyenesen ellenérzéssel fordulnak a modern kemikáliák felé, többek között a tápoldatok felé, hiszen amit a boltban lehet kapni, a profi termelők (látványra) profi termékét, az bizony a minőségnek nagyon is az alja - méghozzá igen mélyen lévő alja. Miért volna érdemes bárkinek a kertjében tápoldatot használni? Azért talán, hogy beengedje a bolti minőséget megrontó kemikáliákat? Ez bizony egy nagyon is jogos kérdés, és pontosan ennek a megválaszolására írom ezt a bejegyzést, mert ha úgy akarjuk, akkor a már meglévő, hatalmas különbséget sokkal nagyobbra tudjuk növelni a saját termés és a bolti zöldségalakú biomassza között.

A válasz két (három) részre osztható.

Az egyik válasz az idő. A zöldségtermesztésben nagy jelentősége van a szezonalitásnak. Valami minél korábbi, annál magasabb áron lehet eladni. Akár egyetlen hét "késés" befolyással lehet a termelő profitjára, ha nincs előre megkötött szerződése. És ha van? Akkor az a nem mindegy, hogy egy vegetációs időszaka alatt mennyit termést szed le, mert pl. a paprika, paradicsom többször köt (hoz virágot, az megtermékenyül, és lesz belőle termés). Ha minden kötésnél 1-2 hét a csúszás, akkor a végén az is lehet, hogy 1 kötéssel kevesebb fér bele a vegetációs időszakba, az pedig területtől függően ugyan, de biztosan kisebb-nagyobb veszteség. Egy vegetációs időszakban pl. paprikánál 4 kötés van (átlagolt érték, a valóságban ettől eltérhet, számítás kedvéért vettem egy átlagot), ha ez lecsökken 3-ra, mert az utolsó kötés elmaradt (ami gyengébb mint a fő időszak) akkor az 20%-os terméskiesés. Ez akár a nyereséget is jelentheti, illetve a megélhetést, hiszen legközelebb termés a következő évben lesz, addig meg kell élni, majd beruházni, és várni, hogy megtérüljön.

Ellenben mi a helyzet a mi kertünkben? Ott nem a nyereségről szól a tevékenység, hanem a minőségről, és (többé-kevésbé) ennek megfelelően cselekszünk. Egyszerűen fogalmazva: hagyjuk 100%-osan megérni a termést. Nincs ránk ható kényszer (leszámítva a "de ennék már valami zöldséget"), nem a megélhetésünk múlik rajta. Erre az egyik legjobb példa megint csak a paprika és a paradicsom. Volt, hogy az első paprikákat 3 hétig nézegettük, és csak akkor szedtük le (az első két-hármat kivéve, azt alig pirosan :D) amikor szépen, egyöntetűen pirosra beérett. A paradicsomnál is lehet hasonló a különbség, vagy még rosszabb. Amikor elkezd érni, akkor a fóliába benyomnak széndioxidot, és hirtelen "megérik" (narancssárgára színeződik) a termés. Persze beltartalmilag nem ugrik ilyen nagyot.

Véleményem szerint ez egy hihetetlenül nagy különbség: mindenféle módon siettetjük a növényt, hogy minél előbb legyen termés, vagy időt adunk neki, hogy halmozzon fel minél több (számunkra) értékes tápanyagot.

A másik része a válaszomnak sajnos nem annyira "látványos" és egyértelmű, de szintén fontos. Ezzel kapcsolatban már írtam korábban, a "Növénytáplálási módok - elméleti alapok" bejegyzésben, de a lényeget idemásolom az egyszerűség kedvéért.

"Mielőtt belekezdenék a témába, szeretnék egy viszonylag egyszerű gondolatot megosztani. A növény működése gyakorlatilag egy rendszer, amiben vannak bemeneti tényezők, és kimeneti tényezők, illetve a kettő között sok minden. Ha ebbe a rendszerbe a minimum elvet alapul véve a minimumot tesszük be, gondolom senkinek nem meglepő, hogy a minimum környékén lesz az is, amit kiveszünk."

A tápoldat, mondhatni olyan, mint a kenyérvágó kés: az is gyakran a bűnügyi hírek "főszereplője", amikor az indulat fölébe kerekedik a szeretetnek. Mégis, alapvetően az jut eszünkbe róla, hogy jó dologra használhatjuk. Hát, a tápoldatban is megvannak ezek a lehetőségek, ha nem is ennyire nyilvánvalóan. Lehet a része annak a szemléletnek, hogy minél hatékonyabban, a nyereség érdekében minimumot befektetve pénzügyileg a maximumot vegyük ki, de még inkább lehet a része, pillére annak, hogy mindent megadunk a növénynek, hogy az a DNS-ében rejlő maximális minőségű termést "adja" nekünk.

Azért írtam a legelején zárójelben, hogy a válasz három részre osztható, mert nem közvetlen része a felvetésnek, de kapcsolódik hozzá még egy dolog: a fajtanemesítés és fajtaválasztás. A növényeknek számtalan tulajdonságuk van egy nemzetségen belül, aki állt már vetőmagos polc előtt, az tudja, miről beszélek.

Fajtanemesítés. Ez is csak egy piac, ahol van a kereslet, ami alakítja a kínálatot. És a termelő érdeke bizony nem esik egybe a fogyasztók érdekével (a fogyasztást, vagyis az eladást-vásárlást kivéve). Mert mit szeretne a termelő? Legyen a csírázási erélye nagy. Rezisztens, de legalábbis toleráns legyen a betegségekkel szemben, minél kevesebbet kelljen növényvédelmet alkalmazni. Igénytelen legyen, a gyenge földön is kevés tápanyagból rakja össze a termést, tehát ha jobb a föld, akkor ne kelljen talajerő pótlást végezni. A termése küllemre legyen jellemző a fajtára, vagyis nagy legyen és szép (kevesebb idő alatt nagyobb méretű termés = kisebb tápanyag sűrűség). A termés pedig ne legyen érzékeny a szállításra (éréskor ne puhuljon, mert a puha könnyen sérül), és sokáig pulton tartható legyen. Ennek része lehet az is, hogy ezt a tulajdonságot befolyásoló tényezők könnyen "manipulálhatóak" legyenek, pl. vegyszerekkel. Kemény legyen, tárolási betegségekre ne legyen érzékeny, és az alacsony beltartalom ellenére se kezdjen hamar elbomlani (pl. tápanyag hiány miatt csak vékony a héja). Hát, a szervezetünknek egyik felsorolt tényező sem számít, ahogy az sem változik meg mindezektől, hogy mennyi tápanyagra van szükségünk mi magunknak.

És ezzel nem azt szeretném mondani, hogy a fajtanemesítés az ördögtől való! Dehogyis. Ahogy a kenyérvágó késnek, a nemesítésnek is vannak/lehetnek jó irányai, gondolok itt arra, hogy nem a madárcseresznyét és cigánymeggyet szeretjük, (kicsi-keserű-fanyar-nem érem el) hanem a finomabb, édesebb, nagyobb gyümölcsű fajtákat. Ja, hogy ez a Zöldség EXTRA? Szóval akkor nem a kemény, vékony gyökerű vadmurok a szívünk csücske, hanem az édes, finom, zsenge sárgarépa.